2011. január 22., szombat

Szépolvasási versenyen voltunk

Megérkeztünk, tíz perc múlva 10 óra. Kezdődik a Szépolvasási verseny!

Ezekből a könyvekből fogunk olvasni.

Háromféle könyvből készültünk a megmérettetésre.

A Mi micsoda? - sorozatból, Erich KÄstner valamelyik regényéből és Benedek Elek - Rókáné mézes-mázos kalácsa c. mesekönyvéből.

 Tanácskoznak a szervezők.

Meg kell beszélni, hogy a három helyszín közül ki hol lesz.

 A Mi micsodás? itt volt a padlástéri játékszobában.
Móni kismacskákról, Niki ősállatokró, Fremont a szomjúságról és elektromos angolnákról, Kevin pedig a Tejútrendszerről olvasott.

Az izgalom leküzdéséhez jól jött egy kis süti, és a gyümölcskompót.

 Az igazgató úr az irodalom szeretetéről és az olvasás fontosságáról beszélt köszöntőjében.

Mi négyen biztosan szeretünk olvasni. Igaz???

A könyvtárban a meglepetés szöveget olvasták a versenyzők.
Mónika szép csengő hangon hangsúlyozott.

Kevin is szépen olvasott.

Egymás után nyílt a könyv s egymás után olvastak a gyerekek.

A másodikosok másféle mesekönyvet kaptak, s versenyen kívül olvastak.
Így ismerkednek a versenyhelyzetekkel.

Jó lenne, ha mindenki szeretné a meséket.

Nikinek királyos mese jutott, pont olyan, amit szeret.

Ez a másodikos kislány ...

Bizony jó lenne, ha az olvasás kedves elfoglaltsága lenne mindenkinek.

Aki sokat olvas annak színes a fantáziája és gazdag a szókincse.

Fremont olvasásában szívesen végighallgattuk volna az egészet!

Ahogy itt akönyvtárban, a másik két helyszínen is megfordultak a diákok.

Nemsokára mind a tizenhat neve mellé odakerülnek a pontszámok.

Újra a padlásszobában.
Lehet összesíteni a pontszámokat.

Kovács Lászlóné, Gyöngyi néni - a zsűri elnöke méltatta a kis versenyzőket.

Először a negyedikesek  vehették át díjaikat.
A képen az első helyezettek láthatók - Paulina és Ray.


Azonos potszám esetén ketten örülhettek egyszerre.

Kis Fremont az egyik második hely boldog tulajdonosa.
Gratulálunk neki, nagyon szépen olvasott.

A harmadikosok közül az első Kozma Mónika lett, a mi iskolánk tanulója.
Gratulálunk neki.

Somoskői Nikolett második lett.
Nagyon boldogok voltunk, hogy ennyi díjat érdemeltünk.

Senki sem ment haza üres kézzel. Virágot mindenki kapott.

A felnőttek is örömmel vették át a primulákat.

A csoportképen mindenki rajta van.

Jövőre Szabó Magda Tündér Lalájából, egy másik Benedek Elek mesekönyvből és a megunhatatlam Mi micsodából készülünk.

S akik nélkül ez a rendhagyó délelőtt sose jött volna létre.

Ennek a bejegyzésnek vége.
Indulás haza!

Nincsenek megjegyzések: